A Short n' Sweet Tour Sabrina ötödik koncertkörútja és első aréna turnéja, amely a Short n' Sweet (2024) című hatodik stúdióalbumát támogatja. A turné 2024. szeptember 23-án kezdődött az Egyesült Államokban, Columbusban, és a tervek szerint 2025. március 26-án fejeződik be Milánóban, Olaszországban, és 47 koncertből áll.
A Short n' Sweet (Deluxe) Sabrina hatodik lemezének bővített változatát 2025. február 4-én jelentette be, két nappal a Grammy díj megnyerése után. 5 újabb dalt hallhatunk a nagylemezen, többek között egy közreműködést is, aki nem más, mint Dolly Parton és a Please Please Please nagysikerű dalában működött közre.
A Nonsense Christmas with Sabrina Carpenter, egy ünnepi zenei különkiadás kizárólag a Netflixen lesz elérhető december 6-án, pénteken. Az ünnepi különkiadásban a popikon az ünnepi Fruitcake EP-ről származó dalokat és más, a slágerlisták élén álló ünnepi feldolgozásokat ad elő, valamint vendégművészek, komikus cameók és váratlan duettek is szerepelnek benne.
A Short n' Sweet Sabrina hatodik stúdióalbuma. A lemez 2024. augusztus 23-án jelent meg az Island Records gondozásában. Elsősorban poplemez country, disco, rock és R&B hatásokkal, a Short n' Sweet producerei Julian Bunetta, John Ryan, Ian Kirkpatrick és Jack Antonoff voltak. 3 kislemez jelent meg összesen: az Espresso, a Please, Please, Please és a Taste.
2022 szeptemberében Carpenter a Scent Beauty-val együttműködve kiadta debütáló illatát, Sweet Tooth címmel. Az illatot a Fragrance Foundation Awards döntősnek jelölte „Az év illata” címre. 2023-ban Carpenter bejelentette második illatát, a Caramel Dream-et. 2024 júliusában Carpenter bejelentette harmadik illatát is, a Cherry Baby-t és a legutóbbi, 'Me Espresso' pedig 2024. decemberében jelent meg.
icon-list-ul
2025/02/14 - Short n Sweet Deluxe megjelenés
icon-list-ul
2025/03/03 - Dublin, Írországicon-list-ul
2025/03/04 - Dublin, Írországicon-list-ul
2025/03/06 - Birmingham, UKicon-list-ul
2025/03/08 - London, UKicon-list-ul
2025/03/09 - London, UKicon-info
Oldal címe: S-Carpenter.Comicon-info
Szerkesztő: katieicon-info
Nyitás: 2024/12/01icon-info
Téma: Sabrina Carpentericon-info
Tárhely: Flaunticon-info
Forrás: sabrina-carpenter.comicon-info
Verzió: 2.
A szerkesztő nem áll semmilyen kapcsolatban Sabrina Carpenter-rel, sem a menedzserével. Ez csak egy rajongói oldal, amit hobbi szinten készítek, nektek, rajongóknak. Az oldalon rengeteget dolgozom, amit láttok, mind saját fordítás, így kérlek ne vigyél el semmit az oldalról!
Egy picit korábban (egy hónapja) megjelent közreműködéssel érkeztem, mert a fotók csak most láttak napvilágot, főleg jobb minőségben, így remélem nem bánjátok, hogy ezt megosztom teljes egészében. Sabrina Carpenter Short n’ Sweet amerikai turnéjának (ám a turné ezen szakasza időközben véget ért.) hivatalos szeszesital-szponzoraként az Absolut és a Kahlúa egy limitált szériás készletet ad ki, amellyel otthon is élvezheti a show jellegzetes koktélját. Az Absolut & Kahlúa, az Espresso Martini mögött álló erőpáros, egyesítette erőit Sabrina Carpenterrel, hogy az ünnepi szezonban feldobják a dolgokat. Az év daláról,1 Espresso című daláról ismert, a partnerség a trendi Espresso Martini koktéllal járul hozzá a kulturális jelenséghez. Az ikonikus márkák a Short n’ Sweet turnéjának hivatalos szeszesital-szponzoraként Észak-Amerikában bemutatták az Absolut & Kahlúa Short n’ Sweet Espresso Martini-t a zene és a koktélok tökéletes keveréke érdekében, amely mostantól koktélkészletben is elérhető, hogy otthon is élvezhessük. A limitált kiadású Absolut & Kahlúa Short n’ Sweet Espresso Martini koktélkészletet úgy tervezték, hogy olyan temperamentumos és merész legyen, mint maga Sabrina, és mindent tartalmazzon, ami egy show-szerű koktél otthoni elkészítéséhez szükséges. A készlet tartalmaz Absolutot, Kahlúát, Owen’s Espresso Martini Mixet, egy kupés poharat ünnepi piros szalaggal és Sabrina ikonikus csókjelét ehető koktél topperként.
![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() Emellett két adagnyi lesifotó érkezett: kedvencünk még mindig New York városában tartózkodik és csütörtökön vásárolni indult a „What Goes Around Comes Around’-ba és erről 15 fotót kaptunk, valamint másnap, azaz tegnap este pedig a Casinoba ment vacsorázni, a távozást örökítették meg a lesifotósok, erről újabb 10 képet találtok meg. ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]()
Post Views: 56
| ||