Sabrina tegnap megérkezett a brit fővárosba, Londonba, hogy két napon át egy szuper showval kápráztassa el a közönséget a 20.000 ember befogadására képes O2 Arénában. Már a ‘Taste’ kezdődalnál meglepte a rajongókat, amikor leleplezte ruháját és megmutatta a vörös bodyját, hozzá tartozó brit zászlós törölközőjével együtt. Elárulta a show elején, hogy mindig is erről a napról álmodott, hogy az O2 Arénában fellépjen és végre ez a nap el is érkezett. Illetve mivel tegnap volt a nemzetközi nőnap, így szólt a jelenlévő nőkhöz: ,,Annak, aki jelenleg jelen van, k-rvára boldog Nemzetközi Nőnapot kívánok, sosem csináltatok semmit rosszul az életetek során!”. A ‘Spinning The Bottle’ dal pedig ismét egy újabb Deluxe lemezen megtalálható lett, a ‘Couldn’t Make It Any Harder’, ami szintén most volt először élőben hallható. Az O2 arénát elárasztották a celebek: több Instagram/TikTok sztár volt jelen, de emellett még elment a koncertre Janet Jackson, sőt Harry Styles is. A ‘Juno’ dalnál pedig most Emma Bunton a Spice Girls nevű brit lánybandából lett letartóztatva azért, mert ‘túl dögös volt’. A koncert második fele felkerült Youtube-ra, remélem nemsokára teljes videók is elérhetőek lesznek. Illetve összesen 144 rajongók által készült kép érhető el. | ||