A Short n' Sweet Tour Sabrina ötödik koncertkörútja és első aréna turnéja, amely a Short n' Sweet (2024) című hatodik stúdióalbumát támogatja. A turné 2024. szeptember 23-án kezdődött az Egyesült Államokban, Columbusban, és a tervek szerint 2025. március 26-án fejeződik be Milánóban, Olaszországban, és 47 koncertből áll.
A Short n' Sweet (Deluxe) Sabrina hatodik lemezének bővített változatát 2025. február 4-én jelentette be, két nappal a Grammy díj megnyerése után. 5 újabb dalt hallhatunk a nagylemezen, többek között egy közreműködést is, aki nem más, mint Dolly Parton és a Please Please Please nagysikerű dalában működött közre.
A Nonsense Christmas with Sabrina Carpenter, egy ünnepi zenei különkiadás kizárólag a Netflixen lesz elérhető december 6-án, pénteken. Az ünnepi különkiadásban a popikon az ünnepi Fruitcake EP-ről származó dalokat és más, a slágerlisták élén álló ünnepi feldolgozásokat ad elő, valamint vendégművészek, komikus cameók és váratlan duettek is szerepelnek benne.
A Short n' Sweet Sabrina hatodik stúdióalbuma. A lemez 2024. augusztus 23-án jelent meg az Island Records gondozásában. Elsősorban poplemez country, disco, rock és R&B hatásokkal, a Short n' Sweet producerei Julian Bunetta, John Ryan, Ian Kirkpatrick és Jack Antonoff voltak. 3 kislemez jelent meg összesen: az Espresso, a Please, Please, Please és a Taste.
2022 szeptemberében Carpenter a Scent Beauty-val együttműködve kiadta debütáló illatát, Sweet Tooth címmel. Az illatot a Fragrance Foundation Awards döntősnek jelölte „Az év illata” címre. 2023-ban Carpenter bejelentette második illatát, a Caramel Dream-et. 2024 júliusában Carpenter bejelentette harmadik illatát is, a Cherry Baby-t és a legutóbbi, 'Me Espresso' pedig 2024. decemberében jelent meg.
icon-list-ul
2025/02/14 - Short n Sweet Deluxe megjelenés
icon-list-ul
2025/03/03 - Dublin, Írországicon-list-ul
2025/03/04 - Dublin, Írországicon-list-ul
2025/03/06 - Birmingham, UKicon-list-ul
2025/03/08 - London, UKicon-list-ul
2025/03/09 - London, UKicon-info
Oldal címe: S-Carpenter.Comicon-info
Szerkesztő: katieicon-info
Nyitás: 2024/12/01icon-info
Téma: Sabrina Carpentericon-info
Tárhely: Flaunticon-info
Forrás: sabrina-carpenter.comicon-info
Verzió: 2.
A szerkesztő nem áll semmilyen kapcsolatban Sabrina Carpenter-rel, sem a menedzserével. Ez csak egy rajongói oldal, amit hobbi szinten készítek, nektek, rajongóknak. Az oldalon rengeteget dolgozom, amit láttok, mind saját fordítás, így kérlek ne vigyél el semmit az oldalról!
Meg is érkeztem az első igazi bejegyzéssel és ráadásul egy elég izgalmas hírrel érkeztem. Sabrina a Netflix-szel közösen együttműködve most pénteken kiad egy különleges részt, ami a ‘Nonsense Christmas with Sabrina Carpenter’ címet kapta. A karácsonyi különkiadásban a tavaly megjelent EP-ről hallhatóak a dalok, de lesznek különleges vendégek is, úgy, mint Tyla, Chappell Roan vagy éppen Shania Twain is. A megjelenés közeledtével egyre több fotót kapunk, három új fotót posztolt Sabrina az Instagram oldalára, de feltöltöttem az eddig megjelent összes képet a különkiadáshoz, illetve az idei megjelenéseket is le tudjátok csekkolni. ![]() ![]() ![]() ![]() Valamint a délelőtt folyamán robbant a hír, hogy a Short n Sweet európai állomásai 4 újabb helyszínnel és dátummal bővültek. Kedvencünk november 18-án állt színpadon legutoljára és az amerikai állomásait Inglewoodban zárta. A legelső európai állomás Dublin, Írországban lesz 2025. március 3-án. A jegyeket pénteken kezdik értékesíteni, így aki eddig nem tudott jegyet venni, de szeretne eljutni és részesei lenni a csodának az be tudja szerezni. Sajnos Magyarországhoz a berlini vagy a legújabb, svájci helyszín a legközelebbi, ám még van arra remény, hogy eljut még közelebb, akár Ausztriába is. Addig is, itt a 4 újabb dátum.
| ||