Sabrina hétfő este ismét a kedvenc városában, a francia fővárosban, Párizsban lépett fel és másodszorra is a teltházas arénában állt színpadra, ugyanott, ahol előző nap. A második napon a kivetítőjét megváltoztatta franciára a ‘Taste’ első dalnál pedig ismét egy vadonatúj szettben láthattuk, hasonló a vasárnapihoz, csak rózsaszín-fekete pöttyös volt, csipkével kiegészülve. A ‘Spin The Bottle’ dal pedig ismét egy eddig nem hallott feldolgozás volt, a ‘Lady Marmalade’, ezzel igazán megadta a módját egy párizsi showhoz. Kedvencünk elképesztően kitett magáért, hiszen a ‘Juno’-nál bevetette az Eiffel torony pózt. Fantasztikus tőle, hogy mindig ennyi energiát belefektet egyes állomásokba. De itt még nem volt vége: igazi francia sapkát viselt 1-1 dalnál, valamint ‘Brina in Paris’-os kalapban is volt. 125 kép került elő, ezt el is hoztam nektek! Sajnos videó csak a ‘Juno’ pozícióhoz érhető el, ezt itt megtudjátok nézni. ![]() ![]() ![]() ![]() Két apróbb hírrel még érkeztem hozzátok: hétfő este rendezték meg az iHeart Radio díjátadót, ám mivel kedvencünk turnézik, nem tudott jelen lenni, de a legnagyobb örömünkre megnyerte a ‘Az év pop előadója’ díját, sőt az Espresso megnyerte még az ‘Év pop dala’ díját is és ezt videó formátumban meg is köszönte.
Valamint megtudtuk, hogy headliner fellépője lesz idén a chicagoi Lollapalooza-n, amit 2025. július 31 és augusztus 3. között rendeznek meg. Sabrina mellett még olyan fő fellépők lesznek, mint Olivia Rodrigo, ASAP Rocky vagy éppen Tyler, The Creator. | ||
Tegnap kedvencünk a párizsi Accor Arénájában lépett fel több, mint 20.000 rajongó előtt. Sabrina-ról köztudott tény, hogy nagyon szereti a francia fővárost, nem hiába, még egy dalt is írt ‘Paris’ névvel. Egy vadonatúj outfitben mutatkozott a ‘Taste’ c. dalnál, egy fekete-fehér pöttyös szettben volt látható, ami fantasztikusan állt neki, a többit szettet már láthattuk többször a turné alatt. Többször próbálkozott franciául beszélni a közönséggel, aminek nagyon örültek a rajongók és a legnagyobb ujjongás akkor érkezett, amikor felcsendült a ‘Spin The Bottle’ dal, ami alkalomhoz illő volt, hiszen a ‘Paris’-t adta elő, ami a Singular Act I lemezen volt megtalálható. Érdekesség, hogy ezt a ‘Short n Sweet’ turnén nem adta elő, így elég nagy meglepetés volt. Ez szerencsére elérhető Youtube-n, ezen a linken meg is hallgathatjátok. Összesen 116 képet találhattok meg és ne feledjétek, ma ismét színpadra áll a fővárosban! ![]() ![]() ![]() ![]() | ||